2019. február 19. - Kedd - Zsuzsanna
 
 

Sliders - egy párhuzamos dimenzióban Nagykanizsán

Add a Startlaphoz Add a Facebook-hoz


Yondu és a Sliders

Sliders - egy párhuzamos dimenzióban Nagykanizsán

Emlékeztek még a Sliders című kezdetleges fantasztikus sorozatra, ahol egy fiatal tudós kölyök néhány cimborájával párhuzamos dimenziókba csúszkál a nyalóka színű, extrém óriáscsúszda-szerű alagútjain? Ugyanarra a helyszínre érkeznek minden csúszás után, csak éppen egy másik valóságba, egy párhuzamos világba, ami sok esetben szinte éppúgy néz ki, mint az otthonuk, egy apró különbséggel, mint például hogy őslények rohangálnak az utcán, diktatúra van, emberevő zombik lepték el a kisvárost, és így tovább... Abban az időben a Sliders menő volt, ma már inkább ciki... Valamelyik nap eszembe jutott a sorozat, megírtam a Kanizsai epizód sztoriját...

Nagykanizsa, 2017. július 3-án: kellemes, kissé felhős, friss időnk van. Az Erzsébet téren már a reggeli órákban sokan olvasgatnak, sétálgatnak, még egy turistacsoport is sorra lövi a szelfiket Erzsébet királynéval. Napközben a tér egyre hangosabb lesz, mezítlábas kisgyerekek szaladgálnak a szökőkút körül, kicsit nagyobb fiúcskák futóbicikli versenyt folytatnak szlalomozva a mamatankos nénik mellett... Itt-ott lepottyan egy-egy méretes gombóc fagyi őrületes ordítást váltva ki 110 centis kis tulajdonosából.  Néha elrobog egy-egy hangosabb motor, vagy valami méregdrága -Kanizsára tökéletesen indokolatlan- luxusautó, de ezen kívül nem igazán zavarja meg az itt élőket semmi. Sétálnak, sietnek munkába, ebédelni, bevásárolni, vagy csak az unokákat kísérgetik, esetleg szerelmesen andalognak... De úgy egyébként minden rendben van...



És akkor Főhősünk, az olvasó nem néz a lába elé, megbotlik, és belecsúszik a Sliders-es ifjú prof. nyitott alagútjába közvetlenül a testvérvárosi velocipédes manus mellett... Bukfencezve, csúszva, émelyegve lábon kihord egy infarktust a rémülettől, majd megérkezik ... ugyanoda. El is gondolkodik, hogy előző este tán egy kicsit sok volt a roséfröccs, vagy elcsapta valamivel a gyomrát, de sokat nem időzik, végülis minden rendben: a hátsóján ül a tér sarkában,  de nagyobb baj nem történt...
Feláll, leporolni magát, mire három barnabőrű fiatalember odalép hozzá, és idegen nyelven, ingerülten, lökdösve számonkérik. Főhősünk nem érti, kik ezek, és mit akarnak tőle, néhány lépéssel odébb megy. Szétnéz, megdöbbenve látja, hogy a néhány perce oly békés tér tele van papírdobozokból tákolt, plédekkel fedett sátrakkal, szemét hever mindenhol, és vagy 250-300, eléggé züllött küllemű idegen férfi lézeng, néhol 2-3 verekszik, kiabál.

Főhősünk nem érti, honnan jöttek ezek a turisták, de felháborodva elindul a Városháza irányába, hogy most azonnal panaszt tesz, nem állapot ez, hogy így néz ki a város központja. Az épület előtt azonban rendőrökbe botlik, de nagy nehezen átjut a biztonsági kapun. Átvizsgálják a táskáját, ruházatát, majd bekísérik az épületbe, ahol az illetékes munkatárs megnyugtatja: már festik, bútorozzák az üresen álló bérlakásokat, hamarosan eltűnnek a térről az emberek... Főhősünk nem érti... Kifelé menet találkozik szomszédjával, a fiatal nővel ugyanabban a lépcsőházban laknak, konyháik fala választja el őket... A nő zokog, kócos hajában néhány falevél, vállán horzsolás. Sietve lép oda hozzá, hogy megtudja mi történt, tud-e segíteni, mire a nő elmondja, hogy a két fiatalember, aki megtámadta, leköpte, majd ezek után zaklatni próbálta idegen nyelven beszélt, így nem tudja, mit vétett, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek. Most taxira vár, azért ül az előtérben. Ekkor lép oda hozzájuk egy munkatárs a szociális osztályról egy táskával. A táskában víz, törlőkendő és egy színes sálszerű kendő. A munkatárs elmondja, nem ez az első eset az elmúlt 2 hónapban, hogy nőket zaklatnak a városban, a tolmács szerint a probléma az, hogy a helyiek tiszteletlenek, ezért arra kéri a nőt, a kendővel takarja el a vállát, amikor kimegy az épületből, és a későbbiekben se sétálgasson pántos trikóban. Az arany keresztet pedig, ami a láncán lóg, jobban teszi, ha ékszerdobozban tárolja... A nő tudomásul veszi, elnézést kér, és elindul a taxihoz.

Főhősünk zavart felháborodása egyre fokozódik, nyilvánvalóvá válik, hogy kik ezek az emberek, de fogalma sincs, hogy kerülnek ide, hiszen a kerítés, a kormány intézkedései... Berohan az újságoshoz, vesz egy Zalai Hírlapot meg néhány országos napilapot, végre talál egy olyan kávézót, ami nyitva van, és leül olvasni. A dátum stimmel, mai újságokat vett, de a címlapsztori fejbevágja: „A kormány elkötelezetten támogatja a menekülteket, integrálásukhoz a lakosság türelmét, segítő közreműködését kérik” , a következő írás arról a 157 db önkormányzati lakásról, illetve 3 szállónak átalakított művelődési házról szól, melyek felújítása hamarosan befejeződik, és lakóik ünnepélyes keretek között birtokba vehetik azokat, a költözésben, bevásárlásban az egyik országos segélyszervezet munkatársai lesznek az új lakók segítségére. Főhősünk lapoz egyet: „Öltözködési szabályok hölgyeknek – tiszteljük új polgártársaink kultúráját!”
Főhősünkkel szinte forog a világ, zihál, rémült, nem érti, mi történik körülötte, amikor odalép hozzá a fiatal prof., hogy elmagyarázza neki a történteket.



Elmondja, hogy nagyon sajnálja, de belekerült egy dimenziós-alagútba, ez az ő hibája, és jóvá fogja tenni, a következő ugrással hazaviszi őt, mert a távirányító már rendben van...
Főhősünk bár nem érti, miről beszél a prof, de állítja, hogy ő kanizsai, itt is született, csak egy nagyon rövid ideig élt az Alföldön, ő itt van itthon, de nem érti, mi történik körülötte... A prof elmondja neki, hogy ez nem az ő világa, szinte mindenben megegyezik az ő Kanizsájával, ugyanaz az idő, ugyanaz a város, de a történetük más. A két világ története 2010-ben távolodott el egymástól, itt jelenleg nem az általa ismert Kormány vezeti az országot, ebben a világban sosem épült kerítés a magyar határon, a migránsáradatot sosem kísérelték meg feltartóztatni. Eddig tőlünk keletebbre fekvő városokban, Szegeden, Pécsen, Kaposváron, illetve a kiüresedő falvakban helyezték el a menekülteket, de mára sajnos Nagykanizsa is „elesett”, így most ezen a városon a sor, hogy kivegye részét a menekültek megsegítésén.
Főhősünk itt nem bírja tovább, elájul...

Amikor felébred, a velocipédes ivókútnak támaszkodva ücsörög a tér sarkában, ahol két 4-5 éves forma kisfiú bámulja... Feleszmélve rájuk szól, hogy siessenek haza, keressék meg a szüleiket, igyekezzenek... Mire ráébred: béke van, csend, nyugalom... Két idős hölgy beszélget a padon, az almáspite tökéletes receptjén vitatkoznak, egy sárkányrepülő repül el a tér felett, a pavilonban kislánykák szaladnak körbe-körbe. Igen, ez az igazi Kanizsa, ez az ő Kanizsája...

Hosszan sétál a városban, mielőtt hazatérne, s mindenkinek lázálmáról beszél, amit esése után átélt, és talán csak legbelül sejti: akár igaz is lehetne...

 
Tegyél közzé minket!
Add a Facebook-hoz

Add a Startlaphoz
Lájkolj minket!

Már a Facebook-on is elérhetsz minket!

BaKKKer Facebook-on!
Írjál nekünk!

Írj mindenről, ami bánt, mindenről ami érdekel! Küldd el nekünk, Légy partner a szerkesztésben!

tovább »
További infók ...

És amit még tudni szeretnél rólunk ...

FAQ/GYIK, infók »