2019. március 24. - Vasárnap - Gábor
 
 

Dukott Éder Éva újra megszólalt Nagykanizsán

Add a Startlaphoz Add a Facebook-hoz


O az a szerkesztő asszony, aki B-né néven saját honlapjukra saját magának küldött levélben csepüli a neki nem tetsző képviselőjelölteket. Nem meri szerkesztőként leírni a véleményét, mert akkor mi lenne a „független” szóval a cím alatt.

. Nem kéne neki ennyire bujdosni, mert már a kezdetek óta tudja róla mindenki, hogy minden, csak nem független.

Szépen végiggyalázza a fideszes jelölteket egyenként. Az a legszebb, hogy azokat is, akik még csak most lehetnek majd képviselők. Ebből is látszik, hogy teljesen mindegy, hogy kiknek a neve áll ott a névsorban, neki a FIDESZ-KDNP, úgy mindenestől az ellensége.  Az igazi baja az, hogy van egy vezető erő, amelyik nem érti meg az ő észosztó, minden lében kanál stílusát, ami mögött mérhetetlen tudatlanságot lehet időnként felfedezni. Csak udvariasságból nem küldik el a melegebb éghajlatra azok, akik egyébként szívesen megtennék vele néha-néha. A képviselőket csak azért támadja mindenféle zagyva, összehordott marhasággal, mert a FIDESZ-t, mint pártot, nem tudja kikezdeni. Legszívesebben kitörölné ezt a szót a közbeszédből, hogy FIDESZ.

Az aggódása a felelősségről, az nagyon kedves.

T. Szerkeszto Asszony!  Tessék szíves aggódni a Fodor Csaba, a Böröcz Zoltán, a Marton István, Bicsák Miklós és a többi hasonszorű úriember miatt, ne a FIDESZ jelöltjei miatt. Az lehet, hogy velük egy követ tetszik fújni, de akkor azt meg tessék tisztességesen bevallani, nem álnéven firkászkodni.

Nagy a baj, mert erős, egységes és láthatóan megbonthatatlan csapatban próbálkozik hibát találni. Ez nem csak az Ön problémája, hanem minden a FIDESZ-KDNP szövetséget támadó erőnek, akik nem kevesen vannak.

Én szeretném felvilágosítani arról, hogy ennek az egységnek óriási jelentősége lehet a választások után. Nem kell megküzdeni minden jó, ésszerű, a város érdekét szolgáló javaslat elfogadtatásához a szarkeverők hadseregével, a martonista bajkeverők cirkuszi bohócaival, hanem gyorsan és szakszerűen meghozott határozatokkal valóban a városért lehet dolgozni. Lehet szurkolni azért, hogy a következő testületben legyenek továbbra is okoskodó, észkombájnok, de Önök lesznek egy év múlva az elsők, akik kimondják róluk az alkalmatlanságot a döntésképtelenség miatt és az oszlatást fogják emlegetni.

Ezt akarja Ön is?

Én adok most egy kiváló tanácsot ennek a megakadályozására:

 ÚJRA, CSAK a FIDESZ!  ÚGY, MINT TAVASSZAL!

Lehet, hogy a TV közvetítések unalmasak lesznek, lehet, hogy az Ön által szerkesztett oldal látogatottsága csökkenni fog, lehet, hogy a mi is így járunk, de a város fejlődése rakéta sebességgel fog elindulni a helyes irányba az eddigi nyüglődés helyett.

Ne akarja, hogy további éveket veszítsen a város egy bosszúszomjas polgármester, csapatban dolgozni nem tudó képviselők, és a sötét oldalon álló egyéb erők miatt. Találja meg végre a helyes utat Ön is Évike és ebben az esetben még talán az a „független” szó is értelmet kaphat a cím alatt.

 
Tegyél közzé minket!
Add a Facebook-hoz

Add a Startlaphoz
Lájkolj minket!

Már a Facebook-on is elérhetsz minket!

BaKKKer Facebook-on!
Írjál nekünk!

Írj mindenről, ami bánt, mindenről ami érdekel! Küldd el nekünk, Légy partner a szerkesztésben!

tovább »
További infók ...

És amit még tudni szeretnél rólunk ...

FAQ/GYIK, infók »